Lufipufi ellátogatott Hajdú-Bihar összes kis településére

Debrecen – Sorra érkeznek a kedves visszajelzések Végh Veronika debreceni írónőhöz, aki meséivel bearanyozza a gyerekek napját.

Nagy sikerrel járja az óvodákat, iskolákat és könyvtárakat a Lufipufi mesekönyvek debreceni szerzője. Közel tíz éve már, hogy a Páholy Lakásszínház vezetőjének, Végh Veronikának a fejében megszületett Lufipufi alakja. Ez idő alatt tíz könyvben írta le hőse kalandjait és élményeit. A történetek Luffiában játszódnak, ami a szivárványtól balra lévő harmadik felhőn található. Ide repül fel minden kis lufi, akiket a földi gyerekek véletlenül elengednek. „Mindegyik mesekönyv valamilyen gyerekeket érintő vagy érdeklő morális kérdést fejt ki mese formájában” – mondta el az írónő.

FOTÓ-dedikálásFotó-dedikálás2

Hozzátette: tanítani is próbál a meséken keresztül, amelyekben egyfajta drámaiság is szerepel. Olyan emberi értékekre igyekszik felhívni a kicsi figyelmét, mint az elfogadás, a segítségnyújtás vagy épp az irigység. A Lufipufi mesék a 2-8 éves korosztály számára készülnek. A szerzőnő, Végh Veronika jól ért a gyerekek nyelvén, sokat foglalkozik velük, a gondolataikkal és érzéseikkel – maga is két gyermek édesanyja.

A férjével közösen működtetett ZeneTheatrum SziniTanodában szintén sok időt tölt az apróságokkal, itt közösen is írnak meséket. Az utóbbi években pedig rendszeresen tart felolvasásokat a számukra. Mint mondja, a gyermekek ragyogó szemei töltik fel leginkább az ilyen alkalmak során. Ezek az élmények mind hozzájárulnak ahhoz, hogy olyan történeteket írhasson a lurkóknak, amelyeket szívesen meghallgatnak és átélnek.

Sokat mondó a címben idézett szöveg, melyet Végh Veronika Facebook-posztjáról kölcsönöztünk: egy Lufipufiért rajongó kislány szájából hangzott el…

FOTÓ-gyerekek olvassák

Végh Veronika elmondta, a Lufipufi mesékből készült már rajzfilm is, valamint koncert 14 dallal: ennek során két méter nagyságú lufibábok formájában kelnek életre a mese szereplői a színpadon. Hozzátette: már plüss formájában is találkozhatunk a bájos karakterekkel. A szerzőnő két éve tart rendszeresen író-olvasó találkozókat a Méliusz Könyvtár szervezésében, Hajdú-Bihar megye összes városkájában járt már Lufipufiékkal.

FOTÓ-gyerekek plüssel

színészházi életben is jártas alkotónő több műfajt megidéző könyvvel előrukkolt már, minden korosztály számára írt megkapó történeteket: az egészen piciktől a kamaszokig. Mindegyik más terjedelmű és méretű, valamint mindnek más az illusztrátora. Az első Lufipufi könyvet még Veronika illusztrálta, a többi pedig számítógépen készült szakemberek közreműködésével – az ő tervei alapján.

Mint kifejtette: éjszaka, hajnalban, várakozás közben írta meg a szívmelengető történeteket – akkor, amikor a színháztól tudott csenni némi időt. „Most, hogy betöltöttem a 40-et, szeretném, ha ugyanakkora teret kapna az életemben az írás, mint a színház. Rengeteg a pozitív visszajelzés: az, hogy a gyerekeknek szüksége van a meséimre, csak megerősíti a szándékomat. Ők imádnak engem és a meséimet, s én is őket” – nyilatkozta a Dehir.hu-nak a szerzőnő.

Szerző: Magyar Evelin

 

https://www.dehir.hu/kultura/anya-legy-szives-vegyel-nekem-olyan-konyvet-amit-veronika-neni-irt/2016/11/26/?fbclid=IwAR3XNoLHJ-DGvTTIpWm4fdkbzTx8rWC5YSHo6MfCduSXDsX7tL6zEvLOJZ8